A HírPress oldalon megtalálja a hét népszerű történéseit, a mai friss híreket, belföld, gazdaság, sport, külföld, bulvár, és tudomány témakörökben.

Elcsalták az 1998-as focivébé sorsolását

5

A francia Michel Platini azt mondta, hogy az 1998-as franciaországi focivébé sorsolását elcsalták. A cél az volt, hogy a házigazda csapat és a brazil válogatott csak a döntőben találkozhasson. Ehhez persze az is kellett, hogy mindkét együttes megnyerje saját csoportját. Megnyerték.

Az UEFA volt elnöke egy tévéműsorban nevetve ismerte be a csalást. Voltaképpen saját csalását, mert Platini 1998-ban a vb szervezőbizotságának a társelnöke volt.

A mindenfajta futballügyektől 2019-ig eltiltott egykori sportvezető azt nyilatkozta, hogy “trükköztek” a sorsoláskor. Rendezőként nem lehetett más a céljuk, mint az, hogy a világbajnoki címvédő brazilokkal legfeljebb a döntőben találkozhassanak. Ez meg is történt, a párizsi finálét a francia csapat 3-0-ra nyerte meg.

Michel Platini itt még sportvezetőként magyaráz.Forrás: AFP/Aris Messinis

Nevetve tette hozzá, hogy gyakorlatilag minden vb-rendező ugyanezt csinálja, azaz trükköznek. Platini nem mondta el, hogyan érték el azt, hogy a brazil csapat mindenképpen az A-csoportba kerüljön (a házigazdák az C-csoportban voltak.) 

Ez volt az előfeltétele annak, hogy a két gárda legkorábban a döntőben találkozzon egymással. Az akkor a vb társelnökeként dolgozó Platini azt is elmondta, hogy nem azért dolgoztak 6 éven át, hogy ne vessenek be mindent a francia válogatott sikeres előmenetele érdekében. Azt is hozzátette, hogy a francia-brazil vébédöntő “sokak álma” volt akkoriban.

You might also like

Comments are closed.