A HírPress oldalon megtalálja a hét népszerű történéseit, a mai friss híreket, belföld, gazdaság, sport, külföld, bulvár, és tudomány témakörökben.

Húsz napig sem bírta a Far Cry 5 kettős másolásvédelme

4

Hiába a többszörös másolásvédelmi eljárás, kevesebb, mint húsz nappal a megjelenése után már sikerült feltörnie a crackereknek a Far Cry 5-öt. Az Ubisoft mindent elkövetett annak érdekében, hogy ez ne sikerüljön túl korán – a Denuvo 5.0-ás verziója mellett a VMProtect is azon buzgólkodott, hogy a játékot ne sikerüljön a kalózok martalékává varázsolnia egy csapatnak sem, azonban a CPY (a csoport, amely a legtöbb Denuvos játék feltörése mögött áll) ezúttal is sikerrel járt. A játékkal tehát nem sikerült az a bravúr az alkotóknak, ami az Assassin’s Creed Oriringsszel – azt a szoftvert közel negyed évig dolgozták meg, mielőtt felkerült volna a torrent oldalakra. Az Ubisoft egyelőre nem kommentálta az eseményeket.

Bár valószínűleg a cégnek finoman sem jött jól, hogy a tavaszi sikervárományosuk mostantól fogva szabad préda, azért igen valószínű, hogy a kevesebb mint három hetes haladék is igen jót tett az eladásoknak – legalábbis erre enged következtetni, hogy a szoftver nem csak a konzolos eladások terén teljesít igen jól, de a Steamen is hihetetlenül népszerű, mindezt úgy, hogy azon a platformon a dobozos, illetve az uPlay-es eladások még nem is látszanak. A programból öt millió példányt sikerült értékesíteni pár nap leforgása alatt ,ezzel pedig nem csak a sorozat legsikeresebb felvonásává avanzsált, de az Ubisoft legjobb eredményeit is neki köszönheti.

A Far Cry 5 PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re érhető el, a játékról írt tesztünket ide kattintva olvashatjátok el.

You might also like

Comments are closed.